"Látom az arcod, de nem érem el, kezem sután nyúl feléd. Vágyam ûz utánad, kedves, órákig hallgatnám meséd. Szavaid hûs forrásként iszom, tekintetem keresi a tiéd. Ajkam szóra nyílik, de nem leli az ideillõ igét. Lelkem eggyé olvad veled, mikor szárnyra kél az idõben, valami furcsa, izzó remegés van ilykor a levegõben. Tudom, hogy érzed te is, mikor elérek hozzád végre, lágy szellõ simítja a tested, s Te felnézel a kéklõ égre. Angyalszárnyam, ugye látod? Mosolyom áttöri a teret. Repülnék hozzád szinte nyomban De Te is tudod, hogy nem lehet."

"Sétáltunk az erdõben Kezem a kezedben Önfeledten ballagtunk Telve szerelemmel Még a csupasz fák is Virágokat bontottak Fantáziánkban csodás Illatokat ontottak Egymás csókjában és Szerelmében fürödtünk Minden mi valós volt Eltûnt körülöttünk Éreztem kedvesem, hogy Mennyire szeretsz A boldogság ösvényein, Kézen fogva vezetsz Tegnap még azt mondtam Nagyon is kedvellek De mára már rájöttem: Halálosan SZERETLEK !"     "Gondolj rám a hûvös hajnalokon, mikor szitáló esõ kopog az ablakodon. Gondolj rám egy nyári délutánon, mikor a forróság cseppekben ül az arcodon. Gondolj rám az oszülõ fák alatt, mikor puha lépted felkavarja a rõt avart. Gondolj rám langy esti szélben, mikor a telihold fénye köszönt rád éppen. Gondolj rám a téli, zord idõben, mikor kezed fázón didereg zsebedben. Gondolj rám a tavaszi zsongásban, mikor szerelmek illata tart fogságban. Gondolj rám az évnek mindegyik szakában, a nappalokban és az éjszakákban, gondolj rám ébren, reggeltõl estig, és álmodban estétõl reggelig, gondolj rám úgy, hogy szinte érezzem, ahogy szíved ütemére lélegzem."      "Jó lenne, ha nem mennél el soha Nem lenne tegnap holnap és ma Szökjünk el az idõ elõl Ebbõl a sivár rengetegbõl A körénk szõtt hálót tépjük szét. Ahol a szivárvány földet ért. Oda menjünk, ott az otthonunk. Majd angyalokkal táncolunk."    "A levegõ urának... Ha szívembe látnál: hömpölygõ, duzzadó ár, mely átlépi partjait, s túlcsordulva eléri lábaid. Ott megáll, körülölel, becéz, simogat, majd magával sodor őrült, pusztító kéjtáncba. Akarlak! SZERETLEK! -mondja a folyó, s tengert érve, összeolvadva békét talál.. Te vagy az én tengerem!"   "Fognám, szorítanám két kezed, hogy érezhesd, mennyire szeretlek. Néznék szeretetet sugárzó szép szemedbe, hogy láthasd, mennyire szeretlek. Suttognék szép szavakat Teneked, hogy hallhasd, mennyire szeretlek. De most nem tehetem, mert csak gondolatban vagy velem. Szeretném, ha életed minden perce, csak boldogságban telne, Szeretném, ha életedbõl a szomorúságot, számûzhetném örökre. Szeretném, hogy életedben minden álmod, egyszer csak valóra váljon. És szeretném, hogy álmaidnak tengerén, Veled lehessek én. Szeretem fogni két kezed. Szeretem nézni szép szemed. Szeretem füledbe súgni, hogy mennyire szeretlek. Szeretem kedves mosolyod, mely rám ragyog, mint a napkorong. Szeretem mindazt, ami benned van. Szeretlek, ezért a szívemben vagy."   "Ki lehetsz te? Ki lehetsz te, hogy szemeid sugarától a szívem úgy lángol, akár egy hatalmas máglya. Ki lehetsz te, hogy aranyszín hajad tündöklõ fénye beragyog magányos lelkem végtelen sötétjébe, és éltetõ reményt ad. Ki lehetsz te, hogy hangod meghallván az jut eszembe: a Földön nincs is ennél csodásabb zene. Ki lehetsz te, hogy egyetlen mosolyod feledtet velem minden gondot, bánatot. Ki lehetsz te, hogy egész lényed látva ezt gondolom én: nem lehetsz te más, csak tündér."   "Szemedbe néztem... Szemedbe néztem, szívem dobbant, Testem, lelkem lázba hoztad. Szemedbe néztem, gyomrom összerándult, Lábam reszketve bár, de elindult. Szemedbe néztem, s elfordulni nem tudtam, Pillantásod nem felejtem soha. Szemedbe néztem, s láttam tükrében , Hogy az életem, nem így kellene élnem. Most rájöttem, másnak is kellhetek, S a magánytól nem kell félnem. De dönteni még mindig nem merek, Hogy az ismeretlenben éljek."   "Kamaszévek Ha majd felnősz édes álom marad az ifjúság Hogy őrizhetném meg a nyár ezer illatát? Hűvös szél a hajamat az arcomba fújja S a lemenő nap narancskoszorúja Valami kis titkos fájást lop szívembe Mégis boldog vagyok s oly szép ez az este... Nem tudhatom még hogy mi vár rám ezután De az idő szalad s én néha tétován Vágytól fűtötten hajtanám előre Máskor meg félek hogy mi sül ki belőle... Szeretnék felnőni s kisgyermek maradni Szeretni kivárni és sírva akarni Érteni az egész világot Most még csak ismerkedem a szerelemmel Ajkamon sok kérdés nem várt felelettel Minden nap ajándék ismeretlen élmény Más volna az élet ha másként élném? Ma még tiszta szívvel reménykedni vágyom Hinni csodákban: valóra vált álom Csak az ifjúság tud igazán szeretni? Ha felnövünk mi is el fogjuk feledni? Most még csupa jóság tölti el szívünk És egymásból erőt boldogan merítünk Meddig lesz ez így és mikor múlik majd el? Ki törődik most a kamaszérzelmekkel? Jó lenne ha olykor komolyan vennének Vagy néha egy kicsit elkényeztetnének Vagy megmondanák hogy mit kell tennünk. Az ébredő erő merre szunnyad bennünk? Önmagunkat néha nehéz megtalálni Tudom fel kell nőni de oly jó nevetni Szép ez a nyár s jó a barátokkal lenni Mindez a természet örök ajándéka És a kamaszévek bájos szép varázsa Ha akarja ha nem nyomot hagy rajta..." "Szeretnék Veled lenni, Minden percem Veled tölteni S közben mégis felejteni. Te jelented az elérhetetlent, Az elérhetetlen mindenséget, Az óceán legmélyebb zugából Megragadni a legtávolibb csillagot. De az ár magával sodor... Fázok, megfulladok, Úgy gyötör gondolatod... Magába szippant a mélység, Érzem már nincs menekvés... Senki sem segít, bár kérem... Kiabálok, kapálózok... Félek! Nem hallanak, nem vesznek észre. S Te lassan tovatűnsz a messzeségben... De szívemben őrizlek, Mert Te vagy a végzetem, A halvány fény az ijesztő sötétben..."   "Ne haragudj Bocsáss meg, hogy még mindig szeretlek, hiába mondtál búcsút a szívemnek. Bocsáss meg, hogy el mertem hinni, Téged szeretni nem kell királyfinak lenni. Bocsáss meg, hogy nem küzdöttem érted, de ki nem akar, azért harcolni vétek. Bocsáss meg, hogy szemedbe néztem szerelmesen, némán, persze Te sohasem társként gondoltál énrám. Bocsáss meg, hogy vak voltam nagyon, de a szeretetnél nincs szebb vagyon. Bocsáss meg, hogy kívánok Neked sok szépet, az élet kápráztasson el Téged!"   "Valahol vérzik egy szív... Valahol vérzik egy szív... Majd valaki halkan felnevet, Oly könnyedén mondja ki: -Viszlát!... Ég veled! Valahol vérzik egy szív... Felszáradó könnyeiden át, fel-feltűnik az arca, Amint lelkedet készíted az utolsó harcra. Elé állsz még egyszer és várod a szót, Pillantását érzed, amint lelkedig hatol. A szemébe néznél, de már nem látod az álmot, Szürke tekintete mutatja, hogy Ő egy percig sem gyászolt. Valahol vérzik egy szív... Magadba rejted az utolsó pillanatot, Kőbe vésed az utolsó mondatot. Elviszed magaddal, még ha Ő nem is tudja, Csak az a pár hónap lesz, ami neked a vigaszt nyújtja. Valahol vérzik egy szív... Titkon reméled, hogy ez csak egy rémálom, Mert nem érdemled meg, hogy veled így bánjon. Eltemetsz újra egy szépnek indult álmot, Megint Te kaptad a fájdalmat és a bánatot. Valahol vérzik egy szív..."   "Hogy milyen volt szeretni... Hogy milyen volt szeretni... Csodás érzés talán... Azt kívánom ne akard átélni... Ne akarj megtörni életed tavaszán. Hogy milyen volt szeretni... Azt én tudom igazán... S hogy milyen feledni... Azt nem fogom megtudni soha már... Hogy milyen volt szeretni... Múló érzés csupán... Hisz könnyű az életnek is véget vetni.. Ha a szív nem dobban tovább... Hogy milyen volt szeretni... Mindennél nagyobb érzés volt ám... De meg kellett tanulni szenvedni... S mindig a bánaté volt a nagyobb arány. Hogy milyen volt szeretni... A válasz soha meg nem talált. S hidd el tudom, de el tudom feledni... Úgy, mint születésem első napját... S hogy milyen volt szeretni... Hiába való áhítozás... Mikor az ember nem tud mást, csak remélni.. Remélni... hogy lesz még folytatás..."   "Csókod még érzem a számon, pezseg a testem, Utánad vágyom. Nem csitul a lelkem, Téged kívánlak, minden percben! Rád gondolok! Érezlek! Hiszen itt hagytad tested melegét, csókod ízét, karod ölelését s simogatásod. Végig kíséred napom, gondolatban Veled vagyok! És ha majd eljő az est, megszűnik minden körülöttem, csak Te és én vagyok. Érezhetlek ismét, itt leszel velem fogod majd a kezem s csókolsz majd édesen!"   "Sötét felhők gyülekeznek az égen, Én az ablakomból figyelem, Hajam kócolódik a szélben, S csak arra gondolok Szeretem. Hiányzik, összeszorul a szívem, Könnyek folynak szememből csendesen, Ki kell bírnom valahogy..., egy szó tartja az erőt bennem, Ez pedig itt cseng belül a szívemben, Amikor átölel, szemembe néz, És azt mondja: Szerelmem...szerelmem..."   "Hangodat hallom a fejemben, őrzöm mélyen a szívemben. érezni akarlak ölelni szorosan, szívem a szívedhez közelít lassan. S bár messze vagy tőlem, de nem távol. Bennem élsz mindig, légy bárhol. Addig is ha akarod őrzöm álmod féltve, gondosan. Veled leszek hamarosan!"   "Csörög a telefon. S a kijelzőn egy régen látott név látható, melynek karaktereiben minden szívdobbanásom hallható. együtt édes szimfóniát játszanak. Hallom a hangját. S felvillan agyamban egy kép, mely szenvedélyes, édes, szerelmes és rólunk szól. Kis mese ez, melyben Te és én a végtelen boldogság útján önfeledten sétálunk, Te fogod kezemet, én fogom Tiédet. Semmi rossz nem csillan szemünkben. Csak az az égető vágy egymás iránt. Ahogy sétálunk az alkony színeivel festett fák között, Rám tör valami mérhetetlen, Valami tiszta véletlen, s már csak annyit halok, hogy zilálsz fülembe, s szüntelen sóhajok között jutunk el egy újabb gyönyörbe. itt apró tündérek szállnak, és egy fényjel forró csókra hívja ajkainkat. soha nem legyen ennek vége, ezt kívánjuk. Forró homok, hűs víz. A homokóra apró szemcséi rég alágördültek. Boldogság utunk kettéágazik, elfogy a gyönyör, a szenvedély, De a mély szeretet örökké él."   "Boldogságom virága kinyílt kertemben, Világosság gyúlt elgyötört lelkemben. Ha átölel, ha csókol, mindent szépnek érzek, Nincs a földön semmi sem, amitől félek. Olyan Ő nekem, mint sivatagi vándornak a friss víz, Mint éhező embernek egy finom íz, Mint forró nyári estén a friss zivatar, Mely meleg levegőből gyengéden kitakar. Ha hozzám érsz, ha csókolsz, lángra lobban testem, A vágy forró tüze ég mind a két szememben, Ha tested a testemen van, s ölelsz két kezeddel, Érzem enyém vagy testeddel, lelkeddel. Elfelejteni Téged? Ne is álmodj róla, Senki mellett nem volt még ennyi boldog óra. Otthagyni másért? Nincs az az Isten, Soha többé nem lenne ilyen drága kincsem. Remélem tartós marad ez a boldogság, És nem töri ketté semmilyen sorscsapás, Osztozol a sorsomban, s én a Te sorsodban, S melletted maradok minden szívdobbanásomban."   "Mint a tenger mélyén lapuló levél, Nem vagy már, csak arctalan emlék S ahogy a hullámok elmossák az írást, A sok szépet eltörli a könny és sírás. S bár a papír feledésbe merül, őrzi a mélység Minden Veled töltött perc szívemben itt él. Bennem él gyengéd csókod, illatod, Tested minden apró része s minden mozdulatod. Látom még ajkaid, csillogó szemed... Ahogy édesen rám nevetsz. S hallom ahogy lágyan azt suttogod szeretsz. De nem volt más mint üres szó, hazug ígéret, Ígérted, hogy szerethetlek, hazudtad, hogy szeretsz. Örökre elloptad szívemet, Nem hagyva csak fájó emléked... Már nem tudom ki vagy, nem ismerlek, Ezért így kérlek Téged Kedves Idegen, Add vissza szívemet S vidd magaddal emléked!"      Valentin Napi Virágcsokor  Egy szál vörös rózsát, adok oda neked,  Amiért az életem, olyan széppé teszed.  Egy szál orchideát teszek hozzá neked,    Hogy a szívem mindig, megőrizze neved.   Egy szál fehér liliomot rakok a csokorba,   Hogy a virág, minden bűnöm feloldozza.       S ha vétkeztem ellened, bántottalak néha,    Kérje bocsánatom, egy csokor, Bokréta. Hogy emlékedben éljek és ne felejts el,   A csokrod díszítem egy szál nefelejccsel.    S ha minden szál virágot egybekötöttem,   És szívem minden érzését beletöltöttem,      Akkor átadhatom majd ezt a virágcsokrot.       S kívánhatom mellé; Legyél nagyon boldog!